- A francba… - morgolódott a kisfiú, miközben feltápászkodott. Dühösen nézte a pofára esését okozó gyökeret, majd pillantása a kőre tévedt, amibe a fejét sikerült bevernie. Egy repedés húzódott végig a kövön. Valami sötét folyadék szivárgott a repedésből. Felemelte a követ, ujjával felitatott egy cseppet a folyadékból és megkóstolta. Sós volt. Megpróbálta bedugni az ujját a repedésbe.
- Auuuu - hallatszott egy fájdalmas hang. A kisfiú ijedten dobta el a követ.
- Héé! - a hang ezúttal inkább felháborodottnak tűnt.
- Ki… ki beszél? - kérdezte a fiú remegő hangon.
- Én.
- De ki az az én?
- A hegy.
- Te tudsz beszélni ?!
- Minden tud beszélni. Csak nem mindenki érti.
- De hát én… eddig nem… hogyhogy most mégis?
- Valami történt.
- Az, hogy bevertem a fejem? - kérdezte a fiú.
- Nem. Fájdalmat okoztál nekem. Eltörted egy részem.
- De hát a kő a keményebb…
- Minden viszonylagos - magyarázta a hegy.
- És most, most mi lesz? - kérdezte a kiskamasz.
- Van egy ajánlatom.
- Mi az?
- Feküdj vissza, tedd a fejed a kőre.
- Tessék?!
- Feküdj le, legyél a részem!
- Na nem - mondta a fiatalember.
- Miért nem? Hisz te csak jobban jársz.
- Én? Jobban?
- Igen. Kő lehetsz. Hegy lehetsz.
- Nem, nem, köszönöm, nem. Szó sem lehet róla - ellenkezett a férfi.
- Miért nem? Mitől félsz? Mégis, mi vagy te, ember? - kérdezte kissé megvetően a hegy.
- Ember vagyok! Szabad vagyok! Arra megyek, amerre akarok! Enyém az egész világ.
- A világ? Ugyan. Idővel idejön mindenki, aki számít. Csak ki kell várni. Nézd! Ott egy helikopter. Látod? Ő jön ide. Én csak várom. Van időm.
- De hát annyi fontos dolog van. A család, a munka, a szórakozás - érvelt a férfi.
- Fontos? Kinek? De ha olyan nagyon vágysz rájuk, szórakozásként itt vannak a turisták. Néha tényleg viccesek.
- De… de az életem! - mondta a bácsi.
- Az életed? Mégis, mi a te életed? Egy porszem. Elfújja a szél, hiába kapaszkodsz. Csak egy perc és elfáradsz. Elfáradsz. Ugye fáradt vagy? Hát feküdj le, pihenj! Pihenj!
- Igen. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt… - motyogta az aggastyán, míg lassan, óvatosan lefeküdt, fejét a kőre hajtva.
- Pihenj, aludj, pihenj… - a hegy hangja egyre halkult.
A hegyi mentők két nappal később találták meg az elveszett kisfiút. Szétzúzott fejét egy kőpárnán nyugtatta. Mintha csak aludt volna.