Fekszem az ágyban, éjjel, egyedül.
Alvást színlelek, csukott szemmel,
Becsapva önmagam is,
Hátha sikerül.
Külvilág nem létezik, és semmi sincs bent,
Tökéletes, légüres térben lebegek.
Üres rajzlap, tiszta vászon,
Gyere, álom!
Én vagyok Aslan Narniából,
Új világot teremtek a pusztaságból,
Olyat, amilyet én akarok.
Szabad vagyok.
Van fű, mert az kell,
Van nap, van homokos part,
Bár felkavart, jó párszor,
Mégse bánom.
Jöhet minden, ami jó nekem.
Most megengedem.
Van szél és tér és sík talaj,
Matrac alattam, memóriahab.
Lett testem, s egy test mellettem,
Az arca homályos, de ez se baj,
Egymásra montírozva pár férfiarc,
Nincs féltékenység, semmi harc.
Üveg vagyok, félig teli,
Vagy félig üres,
És ő a dugó, érted, a dugó,
Mert ennyi kell.
Most jöhet bármi, ami
Pillanatnyi könnyebbséget jelent.
Mit nekem jövő, mit nekem tervek,
Mit nekem szeretet.
Új világot teremtek,
Új szabályok szerint.
Aztán legfeljebb jön a Sors,
És még egyszer beint.