Téged mi visz előre?

Téged mi visz előre, mi hajt, mi motivál, mi az üzemanyag?
Benzin, pár lóerő, mondjuk 130?
Gépeknél könnyű a válasz.
De embereknél?
Tegnap jet-skiztem.
Nagy cucc, mondhatod.
Igen, az. Nekem az.
Én, a mozgássérült, a hivatalosan 100 %-os fogyatékos, akire néha orvos is úgy néz, hogy nahát, ez milyen állatfaj, mozog, lélegzik, él, jéééé.
Bár ezt a jet-skizést direkt fogyatékkal élőknek szervezték, volt egy olyan érzésem, én vagyok a legbénább az összes résztvevő közül. Megkockáztatom, más is érezte így.
Sportteljesítménynek tűnt az, hogy egyáltalán megüljek a gépen, a székem karfa és háttámla adta biztonságához képest extrém terep.
És merült fel bennem, hogy nem felesleges bohóckodás-e, hogy hárman segítenek a felszállásnál, és a segítő ül mögöttem végig, tart és vezet.
Aztán láttam, hogy másoknak is csapatmunka a felszállás, és jó páran mentünk tandemben.
Megéri? Nem felesleges, úri luxus ez, amikor rég nem csak Afrikában éheznek?
Meg.
Mert ad valamit, amit megfogalmazni is nehéz.
Nem csak az adrenalin, nem csak a fröccsenő víz, a hullámok játéka és a kék ötven árnyalata.
Hanem az igen, megcsináltam érzése, hogy képes vagyok rá, hogy nincs lehetetlen, tényleg nincs.
És a fülig érő vigyor, amivel leszálltunk a gépről.
Emiatt érte meg gondolom, minden segítőnek és szervezőnek is, akiknek ezúton is köszönet.
Olyan dolog ez, ami egyrészt pénzzel megfizethetetlen, másrészt… hát nem is tudom.
Példaértékű? Motiváló? Előre vivő?
Embereket hajtó benzin és lóerő.