Divatbemutató

Írnék én, nagyon szívesen írnék, hogy milyen volt a tegnap esti integrált divatbemutató, de hogy a nézők szemszögéből milyen volt a végleges műsor, arról sajnos fogalmam sincs. Remélem, megírja más, voltak ott jó sokan.
Tudok írni viszont másról.
Arról, hogy milyen órákkal korábban megérkezni a helyszínre. Lecuccolni az öltözőben, a gyomorban ekkor még csak szolíd kis gombóccal, és a fejben olyan gondolatokkal, hogy biztosan tudom-e az amúgy nem is bonyolult koreográfiát. Milyen beszélgetni a fodrásszal meg a sminkessel, akiket először látok és meglehet, utoljára is. Sok a szereplő, sok idő míg mindenki elkészül. Várni kell, de ahogy közeledik a kezdés időpontja, a tömeg és a feszültség is egyre nő. Mint egy fejbolydult méhkas, tényleg olyan, bár a méhek ritkán futkosnak hajsütővas meg ékszerek után, és a magas sarkú cipőkkel is kevesebb bajuk van. Sok az ismerős, és sok az új arc. Valaki mindig keres valakit, valaki mindig fotóz. Beszélgetünk, mindenféléről, bármiről. Nem sokkal kezdés előtt a napi sorozatban szereplő színész meg a celeb is ugyanolyan ideges, mint aki életében először lép színpadra. Talán valóban mindannyian egyformák vagyunk, nemtől, kortól és egészségi állapottól függetlenül – nem csak a divat mindenkié, ez az érzés is az.
És arról is, hogy milyen az adrenalin fröccs, ami elönti az agyat, amikor indulni kell. Tényleg megszűnik a külvilág. Csak az az egy út van, amin végig kell menni, ami ugyanolyan, mint a próbán volt, mégis teljesen más. Csak az a csapattárs van, aki után én jövök, miközben tudom, hogy legalább 8 kamera veszi folyamatosan minden mozdulatom, huszonöten vakuznak, és fogalmam sincs, hányan néznek. Élesek a fények, hogy látszódjunk, és mosolyogni kell, hisz látszódunk. De megy, persze megy, miért ne menne, ügyesek vagyunk és szépek, és a végén tapsolnak.
És még arról is, hogy milyen érzés utána, hogy megcsináltuk, hogy jó volt, és az egésznek a célja is jó, a réges régi vesszőparipám, az integráció, ahogy teljesen jó hangulatban beszélget utána este a celeb meg a nyomi, ahogy eltűnnek a különbségek, amik valójában úgy is csak a fejekben léteznek.
És az est másik célja, a gyűjtés Harza Márk részére, ez is jól sikerült, remélem, elég jól. Sok ember dolgozott érte, önzetlenül, és ezt megtapasztalni, részese lenni, önmagában is felejthetetlen emlék.
Nekem erről szólt a tegnap, a többit meg majd elolvasom én is a sajtóban :D