Tánc

Tánc. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy mennyire nem tudok a szó klasszikus értelmében táncolni, mindig is mennyire jelen volt az életemben a tánc és a táncosok. Gyerekkori barátnőm profi táncos és tánctanár. Kedvenc már csak ex-kolléganőm mellesleg versenytáncos. A barátaim többsége tud, szeret és szokott is táncolni, ki két lábon, ki négy keréken.
Az évek folytán persze erősen bővítettem a kört, hogy mit is minősítek táncnak.
Felejthetetlen emlékem egy salsa workshop a Barrioban. Részt vett rajta egy bácsi, ránézésre 80+ éves. Nem tudom, hogy került oda, az unokáját (dédunokáját?) kísérte le, vagy magától ment? Rejtély. A ritmust, a lépéseket nem igazán találta el, picit mulattam is rajta, de sokkal erősebb volt az az érzés, hogy minden tiszteletem az övé. Respect. Amiért ott van, amiért próbálkozik, amiért nem bezárkózva gubbaszt, amiért ÉL, nem csak vegetál.
Mert végül is táncolni mindenki tud – valahogy.
Valami hasonló gondolatot érzek a kerületi, nyugdíjasoknak tartott tánctanfolyam mögött. Profi versenytáncos tartja, megmutatja a lehetőségeket, ami egy stílusban benne van – a résztvevők meg eljutnak… valameddig. Lehet, hogy az elején helybenjárós a cha-cha-cha, de aztán lehet bonyolítani. Szerintem sokkal jobb így, min ha csak a „lépjünk egyet jobbra, egyet balra” lenne a tananyag, mert az tuti mindenkinek megy. Nekem mondjuk az se menne.
Nem a tutira kell menni. A tánc nem biztonsági játék. Sokkal inkább lehetőség. Végtelen lehetőség. Minél többet látok egy adott táncból, annál nagyobb az esélye, hogy látok benne olyan elemet, ami nekem is megy. Lehet, hogy csak egy kacér nézés, egy mimika, egy szemforgatás lesz az. Nem baj. Nincsenek korlátok, csak a fejünkben :)