...és mondjuk egy reggel arra ébredsz, hogy valami megint megváltozott. Nem tudod igazán megfogalmazni, mi is ez a változás, csak érzed, a csontjaid belsejében, az idegszállaidban, hogy valami más lett. Nem mered kinyitni a szemed, az a feketeség, amit látsz (persze, a szemhéjad, belülről) megnyugtatóan hat, ha erősen összeszorítod a szemedet, még a kis sárga karikák is megjelennek - minek is kellenek fények a diszkóba? Hisz ott van minden ember szemében, gyárilag beszerelve, garanciálisan - mégsem használják. Még kapaszkodsz abba a pár emlékfoszlányba, amik az álmokból megmaradtak, de igazából már nem tudod felidézni őket, és tudod, hogy soha nem is fogod tudni.
Azon gondolkozol, hogy mit is látnál, ha ki mernéd nyitni a szemed. Talán csak a szoba falai tűntek el, nem nagy dolog, úgyis rég kellene már festeni őket. Talán csak fekete-fehérre váltottak a bútorok, nem telik már annyi színre, luxus az. De az is lehet, hogy egy színekre bontott kép fogad, nem jól mentetted el este az utolsó file-t, CMYK, cián, magenta, sárga, fekete? melyik szín hiányzik vajon?
De az is lehet, hogy látszólag semmi nem változott, minden forma és minden szín ugyanolyan, mint este volt, az éjjeliszekrényen ott áll az ébresztős rádió, ott áll... és áll. Nem változnak a számok a kijelzőn, éjjel egy gonosz manó biztos zöld papírból rzámokat ragasztott a kijelzőre, biztos csak ez a baj...Hát nem veszed észre mennyire nevetséges, ahogy ragaszkodsz az időhőz, ahhoz hogy teljen, hol gyorsan, hol lassan, de peregjenek azok az átkozott homokszemek? Mégis miért? Miért kapaszkodsz valamibe, ami a végedet fogja jelenteni egyszer?
Persze, ha őszinte akarsz lenni - akarsz? - akkor egyáltalán nincs kedved ezen gondolkodni. Egyáltalán, gondolkodni nincs kedved, kényelmesebb, ha mások teszik meg helyetted, ugye?
----------
... este van, a tévében valami akciófilm megy, de nem figyelsz, már régesrég nem érdekel, hogy melyik terrorcsoport rabolt el éppen egy atomtengeralattjáró-repülőt, melyik nagyváros a kiirtandó célpont, vagy ki akar bosszút állni a gyerekkorában meggyilkolt teljes családjáért és a magányosan leélt elrontott életéért 90 röpke perc alatt. Csak kell valami háttérzaj, egy megnyugtató géppisztolysorozat, téged úgysem ér golyó. Felnézel, egy nőt lőnek éppen mellbe, hanyatesik - vajon hányszor vették fel a jelenetet, míg végre ilyen elegánsan libbent az az átkozott szoknya esés közben? Vajon kék-zöld volt másnapra a színésznő segge? Fontos kérdés, de a vacsorád azért mégiscsak fontosabb.
-------------
... persze neked is lehet az az első élményeid egyike, hogy a Híradó megy a tévében és az van a képernyőre írva hatalmas betűkkel, hogy MSZMP és a második M vörös és villog és még nem érted miről is van szó, csak azt érzed, ösztönösen, hogy valami fontos zajlik éppen, valami alapvető változás, amikor más lesz minden, ami stabilnak tűnt, és megváltozik az emberek véleménye és a köpönyegek azok persze könnyen fordulnak, és aztán egymás után történnek a dolgok a fejed felett és te csak asszisztálsz hozzá, hogy újratemetés meg köztársaság kikiáltása meg első szabad választások meg taxisblokád, meg vannak durvább képek is, valami romániai forradalom, ahogy egy földön fekvő alakot rugdalnak és ütnek pedig már rég nem védekezik, és a Ceausescuék kivégzése és délszláv háborúk, és aztán megtanulod azt is, hogy a korábban vallott elvek gátlások nélküli megtagadását politizálásnak hívják, és hogy csak az számít, ami a te zsebedbe - és esetleg a rokonaid meg a közeli barátaid zsebébe kerül - és ezt gazdasági életnek szokás nevezni és az egyetlen dolog ami állandó az a változás, és a felszínes értékek feladata az, hogy eltakarják a mögöttük rejtőző vákumot, ahova azért néha mégiscsak bemerészkedsz, mert reméled, hogy ott találsz még valamit, ami tartós és tényleg értékes és hasznos és talán még boldoggá is tehet, összeszeded a bátorságodat és bemerészkedsz a semmibe és követed, amilyen pontosan csak lehet követed az útleírást amit olvastál vagy hallottál mástól, hogy merre és hogyan is haladt és hol talált pár boldogság-morzsát, és még oda is találsz talán de persze ott is csak üresség van, persze, nem is lehet más, hisz a morzsákat az takarította el, akitől az útleírás származik, és rájössz, hogy mekkora marha vagy, hogy ez nem jutott előbb eszedbe, de akkor már cseszheted az egészet, üresség vesz csak körül és csend és sötét és kevés a levegő és csak a fejedben váltakoznak a képek, amik nagyon mélyen beleégtek az agyadba. Mondjuk egy hatalmas villogó M betű és egy földön fekvő alak akit rugdalnak és ütnek pedig már rég nem védekezik.
---------------
... tizenötször nézted meg ma az emiljeidet - de ez nem változtat azon a szomorú tényen, hogy nincs új üzenet. A másikban van 5 unread messages - az adósságaid rendeznék, vár rád a diploma, persze csak ha amerikai állampolgár vagy, és szigorúan 18 év felettiek által látogatott oldalak hivogatnak. A reklámlevelek tárgya újabban úgy kezdődik, hogy re:, csak hogy gondolkodóba ess, vajon mikor és miért is írtál erre a címre. De persze sose.
---------------
... azért az a pici kontrollfény, ahogy villog, megnyugtatóan hat. Jelzi, hogy van térerő, hogy van hálózat, hogy te része vagy a hálózatnak, része vagy valami nagynak és egésznek, valalmi rendszernek. Jelzi, hogy élsz.
------------
... persze ha megkérdezik, hogy hogy vagy, azt mondod, hogy kösz jól, és te? Megszokásból, illemből, vagy inkább lustaságból mondod ezt a sablonválaszt. Mert ha azt mondanád, hogy nem jól, akkor nem biztos, hogy valódi, őszinte érdeklődésből, de jönne az újabb kérdés, hogy na mi a baj? Erre pedig már nem tudsz válaszolni, csak valami zavaros, hát, nem is tudom, valahogy olyan... nem az igazi, de nem tudom pontosan... lenne a válaszod, ez pedig idegesítő és szánalmas, visszateszést kelt - a "hát hogy a fenébe segítsek ha te se tudod megfogalmazni, mi a baj, ugyan, hagyj már békén az ilyen hülyeségekkel" jellegű pillantás, ami rosszabb mindennél. Mondjuk elmehetnél pszichológushoz is akár, óránként kb háromezerért tuti baromi figyelmes lenne és bíztató mosollyal követné a makogásodat, ahogy próbálod szavakba önteni azt a bizonytalan hiányérzetet, ami kitölti a napjaid vagy inkább az éjszakáidat, a szorongásaid és a gátlásaid, amiknek az értelmetlenségét talán te magad is tudod - de ezzel a lépéssel épp azt ismernéd el, hogy tényleg nem vagy jól, ezt pedig a büszkeséged nem engedi meg. Szóval inkább tovább mondogatod, hogy jól vagy - hátha előbb utóbb valóra válik magától is.
---------------
... mondjuk szerelmes vagy, egy fiúba vagy egy lányba, végülis tökmindegy, nincs nagy különbség, a lényeg az, hogy egy másik emberbe, aki nem te vagy - akit azt hiszed, hogy ismersz, de talán csak becsapod magad, évek telnek el, mire rájössz, hogy magadat se ismered igazán. Akkor meg mit is várhatnál mástól?
-------------
... forráskódokat olvasgatsz, mert abban legalább tuti nincs semmi személyes jellegű vagy pláne romantikus, hideg és érzelemmentes, mégis megdolgoztatja az agyadat, ahogy azt olvasod hogy BODY BGCOLOR="#000000" TEXT="#FFFFFF" és azon gondolkodsz, hogy ez most fehér alapon fekete szöveget eredményez vagy pont fordítva... mert persze valami gondolkodnivaló az mindig kell, mert az agyad az jár körbe-körbe, de van amire vagy inkább akire nem akarsz gondolni, és ismersz pár módszert, amik kiküszöbölik a gondolkodást ugyan, de a mellékhatásaik miatt túl gyakran mégsem célszerű alkalmazni őket, szóval marad valami természetbarát megoldás. Mondjuk az olvasás.
-------------
... aztán persze mégis úgy alakul, hogy utólag próbálod kisakkozni, mi is történt este, megnézed a telefonodban a híváslistát,vajon kikkel beszéltél, még jó hogy elmenti, hurrá technika, talán megbízhatóbb a memóriája mint a tied, mondjuk annál most biztos megbízhatóbb, de ez így enyhe másnapossággal küzdve talán nem is annyira nagy szó. Szóval utólag próbálod rekonstruálni az eseményeket, mert ott még nem tartasz, hogy ne is érdekeljen, mi történt veled abban az időben, amire nem emlékszel... és ott se tartasz még, hogy ne legyen kínos megkérdezned valakitől, akivel együtt voltál, hogy mégis mi történt? Mert még számít, hogy ki mit gondol rólad, még nem menekülsz a nemgondolkodó-tudatállapotba, ami megszünteti ezt a vajon mit is csináltam érzést, csak éppen a következő reggel még hosszabb idővel kapcsolatban kényszerít az események utólagos rekonstruálásra, ezt tudod, nagyon jól tudod, és nem akarsz belekerülni ebbe a körbe, de azért a füledben cseng egy dalszöveg, hogy "már olyan mindegy, hogy mennyit is iszol, és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz, és marhára nem baj, ha sosem bírtak, akik azt se tudják, hogyan hívnak..." Persze ez csak egy dalszöveg, de kicsit félsz, hogy egyszer igaz lesz rád is, akkor is ha most még megpróbálod legalább utólag kisakkozni, hogy mi is történt az este.
---------
... és azzal áltatod magad néha, hogy volt idő, amikor jobb volt minden, valami boldog aranykor-féle, amire vissza lehet emlékezni, nosztalgiázni... de igazából soha nem volt jobb, és soha nem volt rosszabb sem, a lényeg a felszín mögött soha nem változott, és mivel eddig nem változott, feltételezhető, hogy ezután sem fog, de az agyad és a memóriád úgy működik, hogy a mai nap apróbb kellemetlenségeit elfelejti és pár hét vagy még inkább pár hónap múlva a mostani lagymatag, jaj de dögunalmas időszak vagy a béke korszakává fog változni - vagy egy akciódús időszakká, attól függően, hogy pár hónap múlva még unalmasabb, vagy esetleg kevésbbé unalmas lesz az életed, de mindenféleképp valami olyan időszakká, ami jó volt, és sajnos elmúlt.
---------
... ugyanazt a dalt hallgatod, huszadszor, legalább, már semmi értelme nincs a szavaknak, értelmetlen hangfoszlányokká esnek szét, pedig amikor hallgatni kezdted, volt még értelmük, nagyon is volt, valaki megint megfogalmazott valamit, amit te is annyiszor meg akartál már fogalmazni, csak sose sikerült, a szavak nem engedelmeskedtek az akaratodnak és összevisszaság lett a nagy ötlet helyén, de persze másnak összejött, hát hallgatod, pedig már semmi értelme nincs a szavaknak, értelmetlen hangfoszlányokká estek szét, de titokban azt reméled, hogy a foszlányok majd idővel új egységbe rendeződnek, és ha eléggé figyelsz, meghallod az új üzenetet, csak te hallod meg, és te leszel az, aki sajátjaként továbbadja majd azt, hogy valaki más rátaláljon, rátaláljon arra a mondanivalóra, amit olyan régóta hiába próbál ő is megfogalmazni, neki nem ment, de neked persze összejött.
------------
... csak egyetlen igaz, őszinte ölelésre vágysz, de ehhez hiányzik néhány dolog. Leginkább az igaz őszinteség, és a két kar, melyek átölelhetnének. Vágy.. na, vágy az van, dögivel. Szóval megpróbálsz a vágyból testet formálni. Túlzott pesszimizmus lenne azt feltételezni, hogy csak azért, mert ez még senkinek nem sikerült, a te próbálkozásod is eleve kudarcra van ítélve. Próbálkozz csak nyugodtan. Addig is telik az időd legalább.
------------
... persze az egész életed is csak ismétlés, egy nagy átbaszás, azt hitted, hogy új, egyedi és megismételhetetlen, de a felénél rájössz, hogy láttad már, ismerős, iszonyatosan ismerős, ez a szitu, ez volt már, csak az istennek nem jut eszedbe, hogy is volt tovább, mi fog történni legközelebb. A végét, a végét azt persze tudod, meghal a főszereplő, de hogy mikor, hogyan, hol... fene se tudja. Kénytelen vagy mégegyszer végignézni a filmet, ha érdekel.
------------
... ki is vagy te és miért olvasod most ezeket a sorokat? Mert azt hiszed, hozzád, sőt, esetleg rólad szólnak? Vagy csak mert megszoktad, hogy ha fekete pöttyöket és vonalakat látsz fehér alapon, szabályos sorokba rendezve, akkor azt megpróbálod szövegként értelmezni? Pedig csak egy rossz szokás ez is.