2013. Persze mit is vártam egy olyan évtől, ami avval indult, hogy az ebéd utáni, éjjeli koncertet kipihenő szundikálásomból veszett dörömbölés ébresztett. A rendőrség dörömbölt a szomszéd ajtaján, a szolíd albérlőről kiderült ugyanis, hogy körözött bűnöző. Később a nagy ijedtségre egy másik szomszéddal jót pezsgőztünk, de a zaklatottság és a kiszámíthatatlanság egész évben megmaradt. (Ellentétben a szomszéddal, aki miután összebarátkoztunk, gyorsan el is költözött.)
Bármit is terveztem, az nem úgy alakult, volt, hogy jobban, volt, hogy rosszabbul, de egy biztos, nem úgy, ahogy terveztem. Voltak nagyon lentek, betegségek, kórházak, nekem is, környezetemben is, és voltak nagyon fentek, szó szerint a város felett az óriáskeréken az Erzsébet téren, és átvitt értelemben, egy jetskin hasítva a habokat. Feküdtem MRI-ben és ültem méregdrága kabrióban. Megannyi életreszóló emlék, amit nem vehet el tőlem senki (kivéve az amnéziát és a demenciát). Optimizmusom töretlen, ez tán ebből is látszik. Mert ha összegzek, így év végén roppant egyedi módon, és kettéhajtok lelkem kockás füzetében egy lapot, a bal hasábba írva a rosszat és mellé a jobba a jót, stílszerűen, akkor a jobb hasáb a hosszabb. Kaptam, idén, sokat. Figyelmet, törődést, szeretetet és pár fejbekólintást a sorstól. De van egy minicsaládom, akikre minden körülmények között számíthatok, van egy-két olyan barátom, akikre minden körülmények között számíthatok, és van egy munkahelyem, olyan kollégákkal, akikre minden körülmények között számíthatok. Nem egy nagy tömeg, de a kevesebb több tipikus esete ez. Ha ennyi megmarad jövőre is, én már boldog leszek.
És hogy mit adtam... Hát, ezt mondják meg azok, akik elég kitartóak voltak és idáig elolvasták a monológomat:-)
BUÉK mindenkinek!