Haladjon tovább egyenesen

 

Szlovénia biciklis-barát ország.
Ami pedig biciklis-barát, az többnyire kerekesszékes barát is.
Evvel az elvárással vágtam neki az országnak – és nem is csalódtam.
Fizikai akadálymentesítésben kb magyar szinten tartanak, a fejekben történő akadálymentesítésben pár szinttel szerintem előrébb. Pedig közel vannak, oly közel…

Reggel hétkor indultunk autóval, és kis kóválygással, túlmelegedett GPS miatti kényszerszünettel együtt is délután 3-kor már a szállodai szobánkban szusszantunk, a tengerparti Koperben.

 

 

Koper

Koper nemzetközi kikötőváros. Ebben minden benne van, azt hiszem, de azért kifejtem részletesebben is :) Hallani mindenféle nyelvet, az a multikulti hangulat, ami mostanában nem divat ugyan, de én szeretem. Az emberek mosolyognak az utcán, sok kiülős kávézós, borozós hely van, a parton a kikötőnél hosszú sétány, giccses, de meseszép naplementés képek készítésére kitalált hely. A nemzetközi kikötőben gigantikus kínai hajó, már tudom, hogy érkezik az a sok cucc, amit a boltban kapunk.

Az óvárosi rész viszonylag kicsi, de legalább nagyjából bejárható. A város modern része teljesen jól járható, mindenhol van a sarkon lehajtó, az óváros, hááááát párszáz éve amikor lekövezték, biztos szintben volt, mostanra enyhén rázós. De épp határeset, és a kis zegzugos utcák, a sikátorok, a régi házak hangulata miatt megéri. A várba lépcsős és meredek utcák vezetnek fel… meg a teherkikötőnél egy panorámalift.

Fent egy gyönyörű templom van. Teljesen véletlenül épp a szombat esti misére keveredtünk oda, lelkes helyi erők mindjárt szóltak, hogy rámpás bejárat hátul, fotocellás ajtóval, kész 21. század.

Szállásunk a Hotel Vodisek volt. Ez egy családi szálloda, külön mozgi szoba nincs, de a rendes szobák is elég tágasak, pár napra használható. Az étteremben az asztalhoz nehéz beparkolni, de szerencsére van egy terasz is, kényelmes asztalokkal. És jobb is az oliva fák mellett ücsörögni, mint bent.
Sajnos vasárnap és hétfőn nincs vacsora, pedig elég gourmet konyha van amúgy. Éhen halni persze ebben a városban se lehet, főleg annak, aki szereti a tengeri herkentyűket.

A strand kicsi, és bár van hikomatos wc, a part kavicsos. Szóval a fürdéshez kéne vinni legalább két markos legényt, aki lecipel, de ilyen ott épp nem akadt.

Szerencsére kocsival pár percre van Portoroz.

 

 

Portoroz

Portoroz tipikus üdülőváros. A parton szebbnél szebb szállodák, árusok, kajáldák.
És hatalmas, kiépített strand. Beemelő itt sincs, de elég széles, jó lépcső vezet a vízhez. A nemzetközi kapcsolatépítés jegyében egy osztrák pasi segített a ki- és bejutásnál.

A strandolás feledtette az aznapi, korábbi emlékeket Piranban.

 

Piran

Piran a hegyen van, ennek megfelelően meredekek az utcák, de legalább szűkek és rázósak is, valamint nem lehet parkolót találni. Az egész úton ez volt az egyetlen, ami csalódást okozott. Lehet persze, hogy ennek a városnak is van jól járható része, de azt akkor jól eldugták :)

Nem úgy, mint Ljubljanában.

 

Ljubljana

Ljubljanába pénteken érdemes menni, aznap van ugyanis nagy piac. A nagy az tényleg nagy, rengeteg árus, mindenféle zöldség, gyümölcs, hal és hús, még medve-szalámi is, na meg persze iszonyatosan sok kajálda. Mindez a belvárosban, a Száva folyó közelében. A belváros csökkentett forgalmú, mi is messzebb tettük le az autót, gyalog néztük, hogy beljebb is vannak üres mozgi parkolók. De nem bánom, hogy sétáltunk, így legalább többet láttunk a városból.

A legérdekesebbek a hidak. A sárkányos híd, a maga klasszikus szobraival, meg a legújabb, az üveghíd. Ez nagyon érdekes, üvegbetonból készült, látni a lábunk alatt a folyót, meg az elhaladó sétahajót. Tériszonyosoknak nem ajánlott, ahogy a vár sem annyira.

A várba ugyanis sikló visz fel, sokkal meredekebb, mint a budai, szerintem magasabbra is megy, és egy hatalmas üveg kabinból áll. Egy perc az út, de a kilátás mesés.

Fenn a vár csak részben akadálymentesített sajnos, de így is érdemes felsiklani.

Ha pedig már meredek dolgoknál tartunk, következzen Postojna.

 

Postojna

A postojnai cseppkőbarlang az egyik legnagyobb a világon. Mivel a barlangászás és  a kerekesszék kevéssé kompatibilisek egymással, nagyon megörültem, hogy ez akadálymentes. Legalábbis fogjuk rá.
Villanyvasút visz be 2 km mélyre, a hegy gyomrába. Ez a kényelmesebb rész, szabálykövető ember lévén vígan ültem az ide tilos ülni piktogrammok mellett. Oda fért ugyanis be a székem. Roppant előrelátó módon gumipókot is vittünk az autóból, így a rögzítés is rendben volt.
Utána jött viszont a gyalogos rész. Le van betonozva az út,  lépcső nincs egy szál se, ez igaz. De a lejtő helyenként legalább 45 fokos. Felfele és lefele is. Aki tolt már kerekesszéket, az tudja, hogy ez a rohadtk… meredek. Ráadásul félhomályos és helyenként vizes az út. Ha nem segít egy szerb srác, szerintem még most is ott ülök.
Szóval egyrészt borzalmas és félelmetes, másrészt ennyire szépet keveset láttam életemben. És az extrém túra után kilépni a szabadba, a napfényre hatalmas fiash. Az ezt is kibírtam, a legyőzhetetlenség és a szabadság érzése.

Akárhány lábon vagy keréken járjon is az ember, kihagyhatatlan, csak úgy, mint a Bledi tó.

 

Bledi-tó

A Bledi-tó gyenge pontja a parkolás. Vannak ugyan a tó körül végig helyek, de azok le vannak foglalva az ottani szállók lakóinak, és nem érvényes a mozgi parkoló engedély. Annyi időre tudtunk megállni, hogy kiszálljak, majd anyám elvitte az autót, hogy leteszi valahol messzebb.
Érdekes egy óra jött ez után az út szélén ülve és várva. Kezdtem azt hinni, én magam vagyok a Bledi vár. A tanulság: benn a városban kell letenni a kocsit, és séta. Kicsit hegymenet, de Postojnához képest kispálya.
A tó viszont kristálytiszta, a Julianna Alpokkal a háttérben kis mesevilág.

 

Mese, mese

Hogy mennyire lett teljes a mesém? Nem tudom.
Hogy mennyire volt teljes az út? Nem tudom.
Biztos maradt ki sok minden, de láttunk és tapasztaltunk is sok mindent. Jól éreztük magunkat és nem lett semmi bajunk, pedig a GPS minden szerpentinen – amiből rengeteg volt – határozottan mondogatta: haladjon tovább egyenesen!