Nos, hát túl vagyok életem első futóversenyén, ami azért érdekes, mert reggel még fogalmam se volt, hogy én ma futóversenyre megyek. Más terveim voltak, de a mottóm mostanában az újratervezés. És egy picit se bánom, hogy így alakult. Sőt!
Félreértések elkerülése végett: nem én tekertem, ahhoz 750 mm-es táv kéne, na jó, max 7,5 m-es. A 750 m Suhanj stílusban és színekben ment, azaz anyám futott, én meg veszettül kapaszkodtam. Ez a kocsi nem futó kocsi, és azért ráz rendesen. De a 7:21-es időnkkel kb a középmezőnyben végeztünk, úgyhogy halálosan büszke vagyok magunkra.

Ahol macik vannak, az csak jó hely lehet, gondoltam magamban – és nem is csalódtam. A héten nyitott meg a Premier Kultcafé, a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány kávézója (meg mozija, meg rendezvényterme.) Maga a maci is elég nagy vonzerő, de ez a hely még fogyatékos barát is. Szóval el kellett mennem, megnézni. Fogyatékosok is dolgoznak ott, barátságosak, és van sooooook maci.

Tánc. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy mennyire nem tudok a szó klasszikus értelmében táncolni, mindig is mennyire jelen volt az életemben a tánc és a táncosok. Gyerekkori barátnőm profi táncos és tánctanár. Kedvenc már csak ex-kolléganőm mellesleg versenytáncos. A barátaim többsége tud, szeret és szokott is táncolni, ki két lábon, ki négy keréken.
Az évek folytán persze erősen bővítettem a kört, hogy mit is minősítek táncnak.