Vasárnap reggel, túl korán.
Az ágyban fekve figyelem az eső dobolását. Fejemben hallom a 17 éve halott nagymamám sirámát, hogy ne menjünk, biztos szar idő lesz, maradjunk inkább otthon. Kamaszként utáltam ezt, főleg azt, hogy sokszor valóban otthon is maradtunk.
Igen, kényelmesebb lenne itthon maradni, bekuckózni, nézni mondjuk egy filmet… Másrészt mehetnékem van, és nem, nem akarok olyan lenni, mint a saját nagymamám.
